A tényeken alapuló széleskörű, a másik álláspontjára nyitott párbeszéd hívei vagyunk. Konferenciáink fórumot kívánnak teremteni ilyen párbeszédre, a tudományos eredmények és álláspontok megismerésére és ütköztetésére, az egyetértés esélyének megteremtésére.
Ez minden konferenciánk alcíme. Minden tárgyalt témánk és megközelítési módunk a történelmi múlttal való szembenézés hiányának okaival és következményeivel foglalkozva, a közös szembenézést is segíti. Fontosnak tartjuk, hogy e tudományos fórumainkkal is kifejezzük: úgy gondoljuk, hogy csak a másik megismerésének, megértésének, elfogadásának szándékával és a másikkal való együttérzésen keresztül vezet járható út, azon kívül, csak életveszélyes szakadék létezik. Az őszinte szembenézés nemcsak a társadalom működőképességét befolyásolja, annak létfeltétele.
A meghívott tudósok, témájuk ismert és elismert szakértői közérthetően közvetítik a tudományos eredményeket. Az előadók nemcsak saját gondolataik kifejtésére, hanem a másik álláspontjának végiggondolására is igényt tartanak, az előadások egymásra is reflektálnak, segítik a közös gondolkodást. A hallgatóságot is bevonjuk a disputába. A konferenciák egyben beszélgetésre, vitára is fórumok. Mindenki szót kap, aki toleráns és nyitott. Aki nem akarja mindenáron lenyomni a másik torkán a maga álláspontját.
A konferenciák környezete és minden, amit programjainkon tapasztalni lehet, közös gondolkodás eredményeképp jön létre. Szívesen várunk ebbe a munkába bárkit, akinek kedve van hozzá(nk), barátokkal, ismerősökkel, azok ismerőseivel, barátaival, családtagjaival együtt..., fiatalokat és idősebbeket egyaránt.
a szembenézés lehetőségeit, a rendszerváltás utáni időszak ez irányú hatását és egy konkrét dokumentumot, az Alaptörvény interpretációját vizsgálták.