Hűlt helyek – múltfaggató séták

Barbár zseni Budán


Tudod, mi köze egymáshoz a két művésznek, Pablo Picassónak és Aba-Novák Vilmosnak?
És, hogy utóbbi a Városmajori Jézus Szíve-plébániatemplom különleges freskóinak alkotója?

Tudod, hogy az Árkay építész dinasztia utolsó két tagjának e műve, az első modern templom volt Budapesten, amely egyébként a korabeli közönség közadakozásából épült, de a közönség Isten betongarázsának csúfolta?

Érdekel, hogy apa és fia (Aladár és Bertalan) hogyan alakította otthonossá, egyedivé ezt az épületegyüttest?

Hallottál róla, hogy az izgalmas templomtér szoborszerű Aba-Novák freskói a háború végén céltáblaként szolgáltak egy katonának, és minthogy azóta nem költött rá senki, a megsemmisülés határára kerültek?

Kíváncsi vagy rá, hogy a pár hete zárult, ötéves munka eredményeképpen, a restaurátorok hogyan csalogatták elő a szinte láthatatlanból, hogyan mentették meg a műveket?

Vannak autentikus válaszaink. Ha vannak, további kérdéseidre is. Benárd Aurél építész (a templomról készült tanulmánykötet egyik szerzője), Forrai Kornélia restaurátor (a felújítás vezető szakértője) és Kováts Kristóf, Aba-Novák unokája, a hagyaték kezelője vár.

Fedezd fel velük ezt a két különleges örökséget: az épületet és díszítését, valamint három különleges alkotóját.
Találkozz elsők között ezekkel a szerencsésen megmenekült művekkel.

Várunk 2022. szeptember 18-án, vasárnap 14 órától a Városmajori Jézus Szíve-plébániatemplomban Barbár zseni Budán című sétánkon.


Részvételi információk:

A várhatóan, kb. 1,5 órás programra a barbarseta@szembenezes.hu címen a Kulturális Örökség Napjai keretében regisztráló első 20 fő számára biztosítunk díjmentes részvételi lehetőséget.
Vis maior esetén, ha telefonszámot is megadsz, azon értesítünk, annak hiányában e-mailt küldünk.

Kérjük, ha nem kapsz írásbeli visszaigazolást, ne gyere el a programra, sajnos nem tudunk helyet biztosítani!
Aki a regisztrálók közül lemarad a mostani programról, annak bármely későbbi alkalommal felhasználható, kedvezményes jegy vásárlására jogosító kupont küldünk.

A jegyvásárlással a jelentkező elfogadja, hogy saját felelősségére vesz részt a sétán és hozzájárul az ott készülő felvételek dokumentációs és marketingcélt szolgáló felhasználásához, kivéve, ha előzetesen egyértelműen jelzi, hogy ezt nem szeretné. E felvételeket elsősorban a Szembenézés Alapítvány honlapján, Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és pályázati anyagokban tesszük közzé. A séta szerzői jogi védettség alatt áll, a résztvevők nem készíthetnek róla film- és hangfelvételt. Fotózni a védett műemlékek és a személyiségi jogok figyelembevételével lehet, előbbit az előadó jelzi. A résztvevők által megadott adatokat az adatkezelési szabályzatunknak megfelelően, célhoz kötötten kezeljük, kizárólag a séta szervezésére, illetve külön felhatalmazás alapján, hírlevél továbbítására használjuk fel.

Adatkezelési tájékoztató

Általános szerződési feltételek