Annelies Marie Frank

Annelies Marie Frank

(1929 – 1945)

A. zsidó származású német lányként Frankfurtban született 1929-ben. Hitler 1933-as hatalomra kerülésekor, az antiszemita megmozdulások miatt, édesanyjával és nővérével a hollandiai Aachenbe költöztek anyai nagyanyjához. Nemsokára édesapja is elhagyta Németországot, így a család újra egyesülhetett Amszterdamban. Ott a két gyerek a Montessori-iskolába járt. A. humán érdeklődésű volt, íróvá szeretett volna válni. Nővérével sok barátot szereztek, közülük sokan szintén Németországból menekültek el. 1940 májusában a németek megszállták Hollandiát, ekkor ott is elkezdődött a zsidók üldözése. A zsidó gyerekeknek el kellett hagyniuk korábbi iskoláikat, és sárga csillagot is kellett viselniük. A lány tizenharmadik születésnapjára egy naplót kapott ajándékba, amit ettől kezdve rendszeresen vezetett. Bejegyzéseit egy képzeletbeli barátnőjéhez írta. 1942 júliusában nővére behívót kapott egy munkatáborba, ezért családja úgy döntött, inkább elrejtőznek. Apja üzletébe költöztek, onnan akartak később Svájcba szökni. Bujkálásukat apja korábbi alkalmazottai segítették. Egy 1944. augusztus 4-i házkutatás során megtalálták és elhurcolták őket. Szeptemberben Auschwitzban szétszakadt a család. Október végén Bergen-Belsenbe szállították, ahol 1945 márciusában, nem sokkal a tábor április 15-i felszabadítása előtt, tizenöt éves korában meghalt.

https://www.ushmm.org/wlc/en/article.php?ModuleId=10005210

http://yvng.yadvashem.org/nameDetails.html?itemId=1242834&ind=1